Fogászati szűrés

A száj rendszeres tudatos védelme a legjobb megelőzés!

Szánk a különféle jó- és rosszindulatú sejtburjánzások melegágya, amelynek talaját olykor mi magunk készítjük elő hosszú évek során mértéktelen ivással és dohányzással, elhanyagolva a szájápolást is.
 
Komoly megpróbáltatásokat is okozhat egy-egy, az ajkakon, a szájüregben vagy a garatban vadul szaporodó sejtcsoport. Nem mese azonban, hogy a rákbetegségek, mert hiszen erről van szó, javarészt megelőzhetők és, ha korán felismerik őket, jól is kezelhetők.
 
Ne feledje, nem véletlenül mondják, hogy az arc a lélek tükre. Ne akarja ezt a tükröt elhomályosítani, megrepeszteni egy kései felismerés miatt szükségessé váló sebészi beavatkozással. Érdemes hát megszívlelnie a jótanácsokat.
 
Ravasz csapda, mint a legtöbb rák esetében, hogy amikor a betegség a legkönnyebben kezelhető volna, akkor alig mutatkoznak tünetek. Aki azonban a száját tudatosan és rendszeresen ápolja, az felfigyelhet néhány apró jelenségre. Az pedig egy újabb csapda ha ettől megijed, elbújik, és nem megy orvosához.
 
Szánk belső világa rendkívül bonyolult. Számos, esetenként csak orvos által látott kisebb, de fontos részeinek összehangolt működése teszi lehetővé, hogy könnyen tudjunk lélegezni, enni, inni, ízeket érezni, beszélni és énekelni.

Mértékkel igyon és ne dohányozzon!

A folytonos italozás - főképpen a röviditalok -, a mértéktelen dohányzás külön-külön is károsítja a szájat, a tüdőt, a májat stb. A kettő együtt pedig valósággal roncsol, a szájbéli rákok 90%-ának és egyben több súlyos betegségnek az okozója.

Ne hanyagolja el a szájápolást!

A legfontosabb rendszeres fogmosás, szájöblítés és fogselyem használat nem elég. A szájbéli területek átvizsgálása érdekében évente egyszer, még ha panasza nincs is, menjen fogorvoshoz, abban az esetben is, ha teljes pótlása van.

Ne vegye félvállról, ha gyulladt az ajka, esetleg hámlik vagy kisebb göb jelenik meg rajta; ha szája szélén vagy nyelvén fehér, esetleg érdes tapintású foltot talál; ha szájában nehezen gyógyuló apró sebet vagy „vadhússzerű” képződményt észlel. Ezek többnyire nem a rák jelei, de elhanyagolásuk rákhoz vezethet.
 Szájában bármilyen rendellenességet tapasztal, mihamarabb forduljon orvoshoz!
 
Lehet, hogy épp az évenkénti vizitek egyikén derül fény szájának zugában lévő olyan kis elváltozásra, amely betegség gyanúját kelti. Fogadja meg ilyenkor fogorvosa szavát! Előfordulhat, hogy onkológiai szakrendelésre küldi. Egyáltalán nem biztos, hogy a gyanú beigazolódik. Ha esetleg megállapítják, hogy nem jóindulatú a kis elváltozás, nem kell kétségbe esnie. Szépséghibát aligha okozó, kisebb beavatkozással kiirtják a kóros képződményt. Esetleg még rövidebb lejáratú egyéb kezelést is javasolnak. Mindez együttesen kiváló esélyt ad a teljes gyógyulásra.

A korai felismerés a szájbéli rákok legjobb ellenszere!

Késve felismert, előrehaladott betegség esetén komolyabb műtétekre, hosszadalmasabb és kombinált kezelésre lehet szükség.

A Magyar Rákellenes Liga...

... igyekszik minden rászoruló segítségére lenni. Ezért szorul ő maga is segítségre. Ajánlja fel jövedelemadójának 1%-át a számukra. Adószámuk: 19653417-2-43. Köszönjük szépen!

Szájhigiénia, fogászat a mindennapokban

Fogkefe

Fogkrém

Fogselyem

Fogeltávolítás

Fogászati szűrés

Elotte-utána

Fogászat


 

Fogászat, fogászati ügyelet, fogszabályozás és szájsebészet Budapesten a VI. kerületben, a Király utcában.

Főoldal | Szolgáltatásaink | Fogászati árak | Egészségpénztárak | Vendégkönyv | S.O.S. Dent | Kapcsolat

1991-2010 © Minden jog fenntartva, S.O.S. Dent Kft. | Üzenetküldés | Linkek | Állásajánlat | Jogi Nyilatkozat